Covid után köhögés - tüdőembóliát jelez?

Covid után köhögés - tüdőembóliát jelez?

Utolsó módosítás:2021.11.23 14:17

A koronavírus-fertőzés az erekre is káros lehet, a kórokozó által a szervezetben létrejött erős gyulladásos válasz fokozza a vérrögök képződésének kockázatát. Az erekben kialakult vérrögök mellett a betegnél akár hosszabb ideig sem jelentkezik panasz, majd a vérrög hirtelen leszakadása miatt végzetes kimenetelű tüdőembólia is bekövetkezhet. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy mit jelezhet a covid után köhögés és milyen vizsgálattal lehet megelőzni a súlyos szövődményeket.

Koronavírus és tüdőembólia

Tüdőembóliát jelezhet a covid utáni köhögés.A koronavírus által okozott heves gyulladásos reakció komoly hatást gyakorol a véralvadási rendszerre, emiatt a fertőzés egyik lehetséges szövődménye a trombózis, tüdőembólia. Emellett a kockázatot növeli a kórházi tartózkodás, a sok fekvés és a hányás, hasmenés vagy láz miatt bekövetkező kiszáradás is. Ha a keringés lelassul, pang a vénákban a vér, ezek együttesen mind kedvező feltételeket jelentenek a vérrögképződéshez. A beteg eközben akár tünetmentes is lehet, a vérrög azonban egyszer leszakad, és ha a véráramlattal a tüdőartériába jut, annak hirtelen elzáródását okozza.

Magasabb kockázat

A közelmúltban a Radiology folyóirat cikke is felhívta a figyelmet a Covid-betegek körében magasabb trombózis kockázatra. Az egyik vizsgálat szerint a kontrasztos CT-n átesett COVID-19 fertőzött betegek 23%-ánál volt megfigyelhető tüdőembólia, egy másik beszámoló szerint pedig a COVID-19 fertőzött betegeknek készített 106 CT pulmonalis angiográfia 30%-nál fordult elő akut tüdőembólia. Covid-fertőzés nélküli kritikus állapotú betegeknél végzett vizsgálatnál ez az arány 1,3%.

Covid után köhögés - poszt-Covid tünet vagy tüdőembólia?

Ha a vénás érrendszerből leszakadt vérrög nagyobb, a tüdőembólia jelentkezhet hirtelen, súlyos tünetekkel, akár azonnali halált okozhat. Ha apránként, ismétlődően szabadulnak el kisebb vérrögdarabok, a jellemző tünetek kialakulása akár hosszabb ideig, hetekig, sőt hónapokig is lappanghat. Ebben az esetben a tüdőembólia tünetei könnyen összetéveszthetők a koronavírus-fertőzést követően akár hetekig, vagy hónapokig is elhúzódó poszt-Covid tünetekkel.

 

A fertőzést követő elhúzódó felépülés során sok betegnél megmarad a covid után köhögés, nehézlégzés, légszomj. Ezeket a tüneteket mindenképp fontos komolyan venni, mert a tüdőben tartósan fennálló gyulladást jelezhetnek, ami kezelés nélkül maradandó károsodához, fibrózishoz vezethet. A panaszok azonban a tüdőembólia jelző tünetei is lehetnek – figyelmeztet dr. Potecz Györgyi. A „lappangó” tüdőembólia tünetei változatosak lehetnek, attól is függően, hol van a vérrög a szervezetben.

A tüdőembólia tünetei

Ha a vérrög már valahol megjelent a tüdőerek területén, de nem zárta el teljesen a tüdőartériát, akkor az alábbi panaszok jelentkezhetnek:

- nehézlégzés

- mellkasi fájdalom

- szúró hátfájdalom

- magas pulzusszám

- véres köpet, köhögés is előfordulhat.

Mellkas röntgen nem mutatja ki

Fontos, hogy a tüdőembólia diagnózisára nem alkalmas a mellkas röntgen. itt nem látszik jól a tüdő vérköre, a kis vérkör. Mellkas röntgen alapján már a kialakult következmények pl. következményes tüdőelhalás, mellkasi folyadék észlelése esetén- merülhet fel tüdőembólia.

Vérvizsgálat és CT-angiográfia

Covid után köhögés kivizsgálása.Ha Covid után köhögés jelentkezik, vagy egyéb, a felsorolt, tüdőkárosodásra vagy tüdőembóliára utaló tüneteket tapasztalja, javasolt Covid utáni tüdőgyógyászati kivizsgáláson részt vennie. Az átfogó vizsgálat első lépése a vérvizsgálat, itt többek közt a D-dimer szintet is ellenőrzik. Ha ennek mértéke a laborleleten emelkedést mutat, az a szervezetben lévő trombózisra utalhat. Ilyen esetben a tüdőgyógyász nem az egyébként szokásos low dose CT vizsgálatot fogja előírni, hanem az erek állapotát is kimutató CT-angiográfiai vizsgálatot kér, hogy kizárhassa a tüdőembóliát.

 

Mélyvénás trombózis, tüdőembólia esetén fontos a gyors és megfelelő terápia mielőbbi elkezdése, az életveszély elhárítása, a vérrögök feloldása, a további szervkárosodás megakadályozása nagy dózisban adott alvadásgátló injekcióval Az életveszély elhárítása után a beteg tabletta formájában továbbra is személyre szabott terápiában részesül.

Téma szakértője

  • Specialitások:

     

  • Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

    Kb. egy hónapja már a járástol is fulladni kezdtem. Annyira hogy két hétig csak feküdni tudtam. Az orvos allergiás asztmát állapított meg. Montelukast, alveaco mellett zinnat, fromulid uno antibiotikum ot kaptam,mert höemelkedésem volt, de nem használt. A háziorvos curam duot irt ki. A höemelkedés maradt, sokszor nehezen lélegzem, dolgozni nem tudok. Ez a természetes és az asztma miatt soha nem fogok ugy levegöt kapni, mint elötte, vagy valami más gond lehet? Válaszukat megköszönve. Kalló Hajnalka
    Kalló Hajnalka

    dr. Potecz Györgyi

    tüdőgyógyász, allergológus és klinikai Immunológus
    Kedves Kalló Hajnalka!

    Az asztma krónikus betegség, de nem kell, hogy attól ilyen tünetei legyenek. Ha még mindig hőemelkedése van, mellkas rtg. Vizsgálat javasolt. Ha ezen eltérés nincs, a kezelést indokolt kiegészíteni, de a panaszok alapján felmerûlhet egyéb ok is. Továbblépni mellkas rtg felvétel birtokában vizsgálat alapján lehetséges.

    Üdvözleetel :

    Dr. Potecz Györgyi

    Kapcsolódó oldalak

    Páciensek mondták

    Szimpatikus hozzáállás

    Meg voltam elégedve az egész vizittel, az allergiámat a teljes egészségi állapotommal egy rendszerben kezelve éreztem, minden feltett kérdésemre kielégítő választ kaptam; a doktornő kedves, segítőkész hozzáállása különösen szimpatikus volt

    dr. Potecz Györgyi
    dr. Potecz Györgyi
    tüdőgyógyász, allergológus és klinikai Immunológus