Kevés gyerek használja megfelelően az asztma inhalátort

Kevés gyerek használja megfelelően az asztma inhalátort

Utolsó módosítás:2023.10.19 13:22

Az asztma kezelésében fontos szerepe van a gyógyszert lokálisan, a hörgőkbe juttató eszköznek. A gyógyszerbelélegző készülékek segítségével a hatóanyagok a tüdőbe jutnak, így helyileg tudják kifejteni hatásukat. Ehhez azonban az inhalációs eszközöket megfelelően kell használni. Dr. Somogyi Éva gyermektüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa elmondta, hogy milyen következményei lehetnek, ha erre nem fordítunk kellő figyelmet.

A belélegzőkészülékek szerepe az asztma kezelésében

Asztma már gyermekkorban is jelentkezhet, ezért a gyerekeknek – kisebbeknek még szülői ill. felnőtt segítséggel – nagyobbaknak önállóan is meg kell tanulniuk használni a belélegző készüléket. A gyógyszerek adagolása mindig az életkornak megfelelő eszközzel történik.

  • 3-4 éves korig maszkos térfogatnövelő segédeszközzel,
  • 4 éves kor felett maszk helyett már szájcsutorával rendelkező térfogatnövelő segédeszközzel történik az inhalációs spray belégzése,
  • 8 éves kortól már porbelégző eszközök is alkalmazhatóak, 
  • 12 év felett egyes gyermekeknél már segédeszköz nélkül használható az inhalációs spray.

Egyes eszközök csak bizonyos életkor felett használhatók, mert nagy gyakorlatot, pontosságot, gyorsaságot, ügyességet kíván az alkalmazásuk. Ezért nagyon fontos a helyesen elsajátított technika, ami sajnos nem minden esetben teljesül.

Online Bejelentkezés

Széll Kálmán tér - 1015 Budapest, Ostrom utca 16

A szülők sokszor csak azt hiszik, hogy gyermekük jól használja a belégző készüléket

Az Annals of Allergy, Asthma and Immunology folyóiratban közölt kutatás szerint az iskoláskorú gyerekek 97%-a nem használja megfelelően a belélegző készüléket. A vizsgálatot végző szakemberek általános tapasztalata az, hogy a szülők túlbecsülték a 8-14 év közötti gyermek képességeit az inhalációs eszközök használatával kapcsolatban. A gyerekek látszólagos magabiztossága megtévesztő, hiszen a mozdulat és a rendszeres használat önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a kezelés valóban hatásos legyen.

A kutatók ezért felhívják a kezelőorvosok figyelmét is arra, hogy ne elégedjenek meg azzal, ha a szülők azt állítják, hogy a gyermek tudja használni a készüléket. A személyes konzultáció alkalmával bizonyosodjanak meg róla a gyakorlatban is, és ha nem találják megfelelőnek a látottakat, akkor biztosítsanak arra lehetőséget, hogy szakember felügyelete mellett, a rendelőben gyakoroljanak a gyerekek és igény szerint a szülők is.asztmapipa

Sok a hibalehetőség

Dr. Somogyi Éva néhány gyakori példát említve elmondta, hogy a készülékek használata során problémát jelenthet, ha a gyermek nem a száján, hanem az orrán veszi a levegőt. Ha nem lélegzi be az összes hatóanyagot, mert előtte például nem fújta ki teljesen a levegőt. Előfordul, hogy egyszerre több dózist fújnak a készülékbe és megesik, hogy látszólag minden rendben, de a gyermek befújás közben valójában összezárja a fogait a csutora előtt, így a hatóanyagok bejutását akadályozza. Inhalációs spray-k esetében nehéz összehangolni a befújás és a belégzés ütemét. Ha minden zökkenőmentesen lezajlik, akkor használat után oda kell figyelni a szájcsutora megfelelő tisztítására, és a száj kiöblítéséről sem szabad elfeledkezni.

„Látható, hogy a gyakorlásra valóban szükség van, annak érdekében, hogy a hibákat elkerüljük. Az asztma gyógyszerek előírás szerinti alkalmazása nagyon fontos, hiszen az asztma nem gyógyítható, de a betegeknél tünetmentességet lehet elérni. Ehhez azonban szükség van a fenntartó kezelésre, ezzel lehetnek panaszmentesek a gyerekek és így lehet minimalizálni az asztmás roham kockázatát.”

Téma szakértője

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Dr! Lányom 13 éves, egy erős torokgyulladásból befulladás, krupp lett amit az ügyeleten szteroid injekcióval kezeltek. Kérdezném hogy ez a fulladás asztma krupp, kisgyerek korában kruppos volt évente többszöri befulladással, az utóbbi 5 évben évi 1-2 befulladás volt. lehetséges pl hogy a nyelőcsöve az átlagosnál szűkebb lehet? mert alvásnál is van hogy ha párnán van a feje akkor sípolva veszi a levegőt, vagy nevetésnél is előfordul a sípoló hang. Mi lehet ez ?? milyen vizsgálatot kellene elvégeztetni?köszönöm válaszát
Szamóca

dr. Somogyi Éva

gyermektüdőgyógyász
Kedves szülő!

A lányánál kialakult tünetek alapján a betegség diagnòzisát kéne tisztázni.
A pseudocroup betegség kisded, csecsemő, max. óvodás korban jelentkezik.
13 éves nagylánynál vírusos fertőzes larngitist, laryngotracheitist v. laryngotracheobrobchitist okozhat.
Ennek tünetei hasonlìthatnak a pseudocrouphoz.
Érintheti a gyulladás a gége, a főhörgő ill. a nagyobb hörgők területét, nyálkahártyáját.
Sípoló légzés tìpusos esetben asthmás betegeknél jelentkezik.
A kórképek elkülönítésében fontos, hogy a kóros légzési hang ki- vagy belègzésben hallható. A nehézlégzés mely lègzésfázisban jelentkezik döntően.
A nyelőcső szűkülete nyelès-evès zavart okoz, nem sípoló légzést.
Javaslom gyermekpulmonológus felkeresését, hogy a tünetek tisztázásával és spec. vizsgálatok elvégzésének ( sz.e.légzésfunkció, rtg.) segítségével a probléma okát feltárják, a diagnózist felállítsák.
Sze. a kezelést megkezdhessék.

Dr. Somogyi Éva

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Pontos, precíz

Pontos, precíz ellátás.

dr. Somogyi Éva
dr. Somogyi Éva
gyermektüdőgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász