Milyen korai tünetekről ismerhető fel a COPD?
Ha nem fordulunk időben orvoshoz, a kezdetben még csak fizikai terhelés, például lépcsőzés, cipekedés közben jelentkező nehézlégzést követően, idővel már a kanapén ülve olvasás vagy tévézés közben is nehezen vesszük a levegőt. A COPD-re figyelmeztető tünetekről és az időben megkezdett kezelés fontosságáról dr. Tárnok Ildikó tüdőgyógyászt, a Tüdőközpont orvosát kérdeztük.
Dohányosként még nehezebb felismerni
A COPD krónikus, nem gyógyítható betegségcsoport, ami a hörgők krónikus gyulladásával, a légúti áramlás, így a légzési kapacitás fokozódó beszűkülésével jár. Elsősorban a dohányzók betegsége, de ritkábban nemdohányzóknál is előfordul. Kezdeti tüneteinek főleg a dohányosok gyakran nem tulajdonítanak jelentőséget, ám a panaszok fokozatosan rosszabbodnak, így előbb-utóbb orvoshoz viszik a beteget.
Életveszélyes állapot is kialakulhat
A COPD tünetei idővel súlyosbodnak, a hörgők nyálkahártyáján zajló gyulladás számos kedvezőtlen folyamatot indít el a tüdőkben, amelynek következtében főleg a kislégutak beszűkülnek, a kilégzés nehezítetté válik és általában tüdőtágulat is kialakul. Egyre több jel mutat arra, hogy a COPD kapcsán kialakuló gyulladás nemcsak a légutakat és a tüdőt károsítja, hanem testszerte más szervekben, szövetekben is gyulladásos reakciót idézhet elő, amely az érintett szervek működésének károsodásához vezethet. A WHO tanulmánya alapján 2015-ben világszerte 3,17 millió haláleset történt a COPD-vel összefüggésben.
Milyen tünetek figyelmeztetnek COPD-re?
- krónikus –legalább 2 hónapja fennálló– köhögés,
- váladék felköhögése,
- légszomj, nehézlégzés,
- fáradtság, romló fizikai terhelhetőség,
- gyakori és nehezen gyógyuló légúti fertőzések,
- mellkasi szorító érzés, fájdalom.
Milyen vizsgálatokkal diagnosztizálható?
A COPD diagnózis felállításához részletes tüdőgyógyászati vizsgálat szükséges, ami az általános kikérdezésen, fizikális vizsgálaton, tüneti pontszám megállapításán kívül kötelezően légzésfunkciós vizsgálatot is tartalmaz. A légzésfunkciós vizsgálaton észlelhető eltérések és panaszok alapján történik a betegség súlyossági besorolása, ami a kezelést alapvetően meghatározza.
Miért fontos a korai felismerés és kezelés?
A COPD nem gyógyítható, de korai stádiumban felismerve, a dohányzás elhagyása és megfelelő kezelés mellett az állapotromlás, a betegség súlyosbodása lelassítható – hangsúlyozza dr. Tárnok Ildikó. A gyógyszeres kezelés és a légzés rehabilitáció legfontosabb célja a tüdőfunkció gyors romlásának megállítása, a betegség tüneteinek enyhítése, a fizikai erőnlét és ezáltal az életminőség javítása. A terápia sikeréhez terhelhetőségtől függően a rendszeres mozgás –pl. séta, kerékpározás– is hozzájárul.
Bejelentkezés kezelésre
Téma szakértője
-
Specialitások:
- asztma kivizsgálása és kezelése
- rohamokban jelentkező köhögés
- száraz köhögés
- Covid
- légúti allergia
- allergénspecifikus immunterápia
Rendelési információ:
- Hétfő, csütörtök : 1015 Budapest, Ostrom utca 16. (a Széll Kálmán térnél)
- Kedd: 1147 Budapest, Csömöri út 18. (a Bosnyák térnél)
Rendelés típusa:
- személyes (rendelői) vizit
- kizárólag magyar nyelvű ellátás
- kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)
Kapcsolódó oldalak
Páciensek mondták
Segítőkész légkör
Kedves, segítőkész légkör. Világos, érthető tájékoztatás. Gyors ügyintézés.